Az USB-t (Universal Serial Bus) ma már széles körben használják töltésre, adatkommunikációra és videoátvitelre személyi számítógépek és különféle elektronikus eszközök között. 1996 előtt a perifériás eszközök személyi számítógépekhez történő csatlakoztatásához különféle szabadalmaztatott kommunikációs interfészek (PS/2, RS-232C, IEEE 1284, SCSI, IEEE 1394/FireWire stb.) használatát kellett alkalmazni. Minden csatlakoztatott eszköz külön kábelt igényelt, és a beállítási folyamat rendkívül nehézkes volt.
Ebben a helyzetben erős volt a vágy a személyi számítógépek és a perifériás eszközök közötti kapcsolatok egyszerűsítésére. Az olyan vállalatok, mint az Intel és a Microsoft, átvették a vezető szerepet egy szabványügyi szervezet (USB-IF: USB Implementers Forum) létrehozásában, amely 1996-ban fejlesztette ki az USB 1.0 szabványt.
Az USB mögött meghúzódó eredeti koncepció az volt, hogy egységes szabványt biztosítson, amely lehetővé teszi a különböző eszközök egyetlen interfészhez való csatlakoztatását, lehetővé téve a plug-and-play funkciót – ami azt jelenti, hogy az eszközök bármikor csatlakoztathatók vagy leválaszthatók, miközben a rendszer be van kapcsolva, és azonnal használható –, és lehetővé teszi az áramellátást a számítógépről (buszról táplált funkció). Ezt követően az USB 1.1 specifikáció fejlesztései és a Windows USB-támogatása tovább növelte a kényelmét, ami gyors alkalmazást eredményezett.
Az USB széleskörű elterjedésének másik kulcsfontosságú tényezője a jogdíjmentesség, valamint a kommunikációs minőség biztosítására létrehozott tesztelési és tanúsítási rendszer. Ezt követően a növekvő igények kielégítésére bevezették a nagysebességű kommunikációt támogató USB 2.0-t (USB High-Speed), és a Windows 2000 és Windows XP támogatása tovább gyorsította az alkalmazást.
